6. rész:)

Hááát meghoztam a 6. részt :3 Nem lett olyan hosszú, de remélem, hogy tetszeni fog :33  2-3 komi után hozom a 7. részt *--* Jó olvasást!! *--* :* <333

6. rész

    A háttérben mintha valaki röhögött volna, rájöttem, hogy csak szórakoznak velem.

-Na jó, ez jó vicc volt. Ki vagy?

-Már meg sem ismersz? -kérdezte Ádám.

-Te rohadék. -elnevettem magam. 
    Még sokat beszélgettem Ádámmal és végül úgy döntöttem, hogy lefekszek aludni. Felmentem a szobámba és felvettem egy melltartót és egy hozzá illő francia bugyit majd lekapcsoltam a villanyt és befeküdtem az ágyba. 
    Próbáltam elaludni, de nem tudtam. Csak Szabyra és Alizra tudtam gondolni. Mind a ketten hátba támadtak, ezt nem fogom egyhamar megbocsájtani nekik. Felálltam és amint kiléptem az erkélyre megláttam Szabyt a fűben feküdni. 
    Hallottam ahogy énekel. Valahogy minden haragom elszállt, amikor őt hallgattam. Olyan megnyugtató amikor énekel. 
    A korlátra könyököltem és úgy hallgattam tovább. Észrevette, hogy őt nézem. Odajött az erkélyhez és elkezdte énekelni Passenger-től a Let her go című dalt. Majdnem elsírtam magam, de eszembe jutott, hogy mit is tett. Be akartam menni a szobámba, de Szaby felkiáltott.

-Sajnálom! -nem válaszoltam ezért Szaby felmászott az erkélyemig....Az erkélyem mellet lévő fa segítségével tudott felmászni.

-Kérlek ne haragudj rám...hülye voltam és sebezhető, Aliz ezt kihasználta és.....megtörtént. Ne haragudj.

-Csak, hogy nem én voltam az, aki elküldött a francba aztán lefeküdt az exe tesójával. -mondtam miközben hátat fordítottam neki.

-Most Rómeó és Júliát játszunk? -kérdezte Szaby. Ránéztem ő meg elmosolyodott.

-Miért játszanánk Rómeó és Júliát? A mi helyzetünk még csak nem is hasonlít az......-leesett, hogy miről beszél. -Óóóóó. -mondtam.

-Csak a sebetlen gúnyol így sebet.

  De csitt, mi fény nyilal az ablakon?

  Ez itt Kelet és Júlia a napja! -

  Kelj, szép Nap, és az irigy  holdat öld meg,

  Mely már beteg és bútól sápadoz,

  Mivel te, a szolgálólánya szebb vagy.

  Ne légy cselédje hát, irigykedik rád.

  Az ő avítt-zöld, Vesta-szűz-ruháját

  Viselje a bolond, de nem te, vesd le.

  Ez itt a hölgyem! Itt az én szerelmem!

  Ó, bár tudná, hogy az! -

  Beszél, de nem hallom szavát. Sebaj.

  Szeme beszél, majd felelek neki.

  Jaj, vakmerő én: nem hozzám beszél:

  Az ég két legtündöklőbb csillagának

  Tán dolga volt s megkérték, hogy szemével

  Csillogjon addig, míg ők visszatérnek.

  És hogyha fönn ragyogna a szeme -

  A csillag elsápadna fényes arcán,

  Mint mécs a napban, és szeme az égen

  Úgy égne, hogy minden madárka dallal

  Köszöntené, azt vélve, itt a hajnal.

  Ni, most lehajtja arcát a kezére!

  Ó, bár lehetnék kesztyű a kezén,

  Hogy az arcához érjek!

-Jajjj. -sóhajtottam.

-Szólj újra, fényes angyal, mert az éjben

 Fejem fölött nekem oly glóriás vagy,

 Akár a mennyek szárnyas hírnöke,

 A visszatorpanó, döbbent halandók

 Fehéren-égre-ámuló szemének,

 Míg nézik őt, hogy száll a lusta felhőn,

 A lég hullámain és elvitorláz. -annyira meghatott, hogy eljátszotta nekem Rómeót, hogy folytattam a szöveget.

-Ó, Rómeó, mért vagy te Rómeó?

 Tagadd meg atyád, és dobd el neved,

 S ha nem teszed, esküdj édesemmé

 És nem leszek Capulet én se többé. -mondtam miközben közelebb mentem Szabihoz.

-Nem akarlak elveszíteni. Nagyon sajnálom. -mondta és meg akart csókolni, de nem hagytam magam.

-Az arcomon az éj álarca, látod, 

 Másképp leányos pír kendőzné arcom,

 Azért, amit ma éjjel elkotyogtam.

 Az illem -ó-, az illem azt kívánná,

 Hogy visszaszívjam, ámde félre illem!
 Szeretsz-e? Majd így szólsz -tudom-: "Szeretlek"-
 S bízom szavadban, ámde mégsem esküdj,
 Mert a szerelmesek hitszegésén
 Jupiter is kacag. Ó, Rómeó,
 Valld meg nekem nyíltan: szeretsz-e, kedves:
 Ha azt hiszed, hogy könnyen kapsz meg engem,
 Morcoskodom, nemet mondok kacéran,
 Hogy udvarolj, másképp nem, a világért.
 Szép Montague, lásd, lágy vagyok, nagyon, 
 S azt véled így, hogy könnyűvérű voltam,
 De bízz te bennem, hűbb leszek tehozzád,
 Mint kik ravaszdin kelletik maguk.
 Talán magam is ezt teszem -bevallom-,
 De észre sem vettem, mikor kilested
 Bús vallomásom: most azért bocsáss meg,
 S ne szalmalángnak tartsd beösmerésem,
 Mit a sötét éj fölfedett neked.
-Szeretlek! -mondta, amikor a szemembe nézett. Még egyszer kimondta, odamentem hozzá Szabi meg megcsókolt.