9. rész :)

Naaaa meg is hoztam a 9. részt!:) 2-3 komi után hozom a 10. részt! ;) Jó olvasást drágáim! :*

9. rész

    Miután a villám nem vakított már meg, mind arra lettünk figyelmesek, hogy a tárgyak maguktól mozognak. Azt hittük, hogy csak képzelődünk, de nem így volt. A tárgyak egyre jobban mozogtak majd egyszer csak minden a földre esett. Nem is kicsit ijedtünk meg. 
    Ott kint nem esett az eső csak dörgött és villámlott. Teljesen olyan volt, mintha egy horror filmben lettem volna a többiekkel együtt. 
    Egy halvány alak kezdett kirajzolódni a levegőben. Nem is kell mondanom, hogy az ájulás szélén voltam és mindenki egyszerre kezdett sikítozni mire az ablakok és az ajtó is bezárult. Mind pánikba voltunk esve. Az alak egyre kivehetőbb volt, bilincsbe volt zárva mind a kettő keze, fekete szakadt ruhát viselt, az arca el volt torzulva, mintha tűzben égett volna meg, szőkésbarna haja tele volt kosszal. Undorító egyben ijesztő látvány volt. Mondjuk úgy, hogy ijesztően undorító volt. Nagyon megijedtünk. 
    Eddig mind azt hittük, hogy szellemek csak a filmekben, mesékben, történetekben, szóbeszédekben és legendákban léteznek, de úgy látszik, hogy tévedtünk. A valóságban is léteznek szellemek. Vajon mikről nem tudok még? Vajon tényleg tudni akarom? Hááát nem olyan biztos, talán jobb ha nem tudok róluk.
-Ne féljetek! Figyeljetek rám! -szólalt meg a szellem iszonyatosan mély, de egyben vékony hangon. A félelemtől és a döbbenettől beszélni sem tudtunk. -Csak figyelmeztetni akarlak titeket, hogy a közeljövőben vigyáznotok kell!
-Mi....miért? -látszott Viktoron, hogy nagyon meg kellett erőltetnie magát, hogy meg tudjon szólalni.
-A baba csak a kezdet volt, nem azért történt, mert az orvosok azt mondták, hanem azért, mert bukott angyalok vannak a nyomodban Barbi, akik idő előtt nem engedik, hogy megszülessen a kicsi! Valami gonosz üldöz téged!
-Miért üldözi? -háborodott fel Szaby.
-Mert a gyerek, aki a tiéd és az övé lenne az egy hihetetlenül nagy hatalommal bíró baba lenne és egy nap lenni is fog...Egyszer eljön az a nap, amikor meg fog születni és a bukottak eljönnek érte. -halványodni kezdett az alak. -Ne feledjétek azt amit mondtam. Óvatosnak kell lennetek, mert Barbi és a kicsi sorsa a bukottak kezében van! -a szellem eltűnt én meg nagyon gyengének éreztem magam.
    Nagyon meg voltunk döbbenve. Egyszerűen nem tudtuk elhinni és elfogadni mindazt amit a szellem mondott. Képtelenségnek tűnt az egész plusz a szellem megjelenése még mindig sokkolt minket. Még azt is nehezen hittük el, hogy az én és a babám sorsa a bukottak vagy kik kezében van. Mesebeli/Horrorfilmbeli volt ez az egész...Na várjunk csak..még csak most esik le, hogy az álmom is erre figyelmeztetett! Teljesen elfehéredtem.
-Mi a baj? -kérdezte Szaby.
-Az...az álmom is arra próbált figyelmeztetni, hogy a bukottak el fognak jönni a babáért, emlékszel?
-Igen. -mondta Szaby szinte suttogva.
-A szellemnek igaza volt. -furcsa volt kimondani, főleg úgy, hogy eddig nagyon nem is hittem a szellemekben.  
    Mintha csak egy filmbeli szereplő lennék. Ezek után néma csönd következett. Mindenki belemerült a saját gondolataiba.  Én azon gondolkodtam, hogy miért pont az én babámnak kell majd "ilyennek" lennie?! Miért pont az én életemet kell tönkretenni? Egyszerűen nem értem, de talán egy nap majd mindent megértek, talán Isten engem talált a legalkalmasabbnak erre a "feladatra", amit más nem "érdemelt" meg csak én. Nem tudom, csak találgatni tudok., de talán jobb is így, hogy most még egyelőre "édes" tudatlanságban élek. Talán az lesz a legjobb ha kiélvezzük a hátralévő "boldog" napokat vagy nem is tudom...Felkészülni ilyesmire nem lehet..vagy elfogadjuk vagy harcolunk ellene. Őszintén szólva én harcolni fogok, mert nem fogom hagyni, hogy elvegyék tőlem a babámat..Ha kell feláldozom magam csak hagyják életben az én kicsikémet. Tudom, hogy egyszer majd eljön az a szörnyű nap és szenvedni fogunk nem is kicsit, de addig muszáj valamit tennünk az ellen, hogy ne találjanak ránk a bukottak.
-Min gondolkozol ennyire? -kérdezte Viktor. Igaz, hogy csak néhány órája ismerjük egymást, de olyan mintha 1000 éve barátok lennénk.
-Csak azon, hogy miért pont velem történik mindez.
-Azt senki sem tudja. -szólalt meg Szaby is.
-Lehet, de én tudni akarom.
-Tudom és megértem. -itt véget ért a beszélgetésünk, mert még mindig sokkolva voltunk a történtek miatt és nem tudtuk, hogy mit mondjunk a másiknak.  Néhány perc elteltével Viktor megszólalt.
-Ez az egész annyira....hihetetlen. Azt hittem, hogy a baba elvesztése után nem lesz rosszabb az életetek, de tévedtem. Ez borzalmas...és még szörnyűbb lesz az amin keresztül fogtok menni ki tudja hány perc, óra, nap, hét, hónap vagy év múlva.
-Igen, de ha most megbocsátotok én megpróbálok aludni, mert fáradt vagyok. -mondtam.
-Aludj..mi vigyázunk rád. -mondta Szaby és nyomott egy puszit az arcomra. Lefeküdtem az ágyra ás pár perc múlva el is aludtam.
"A babámmal a kezemben menekülök a szárnya vesztett bukottak elől. Az idő megállt és csak én meg a bukottak mozogtunk, minden más nem mozdult, olyanok voltak, mint a szobrok. Csak menekülni tudok, mert nem tudok segítséget kérni a "szobroktól", akik csak mozdulatlanul álltak. Szó szerint menekültem a sorsom elől, hiszen a kislányom sorsa és az én sorsom is a bukottak kezében van. A kislányom felsírt és én is sírni kezdtem, mert tudtam, hogy hiába menekülök  egyszer úgy is elkapnak és elveszik tőlem a kislányomat. Nem tehettem mást a menekülésen kívül. Hirtelen egy kéz fonódott a csuklóm köré én meg olyan hangosan kezdtem sikítani, hogy minden újra életre kelt és a bukottak pedig eltűntek, de tudtam, hogy vissza fognak jönni. Addig üldöznek amíg el nem veszik tőlem a kislányomat..ők nem adják fel ilyen könnyen."
    Szabyék keltettek fel a szörnyű rémálmomból.
-Minden rendben? -kérdezte Viktor.
-Nincs semmi sem rendben. Az egész életem a feje tetejére állt. Mostantól minden meg fog változni, mert menekülnöm kell a sorsom elől. -szinte ordítottam.
-Nem kell menekülnöd. -próbált megnyugtatni Szaby, de nem sikerült neki, mert az álmom again and again (újra és újra) lejátszódott a fejemben. Megpróbáltam aludni, de az álmom egész végig úgy kísértett engem, mint egy gonosz kísértet. Ha újra és újra elaludtam akkor mindig ugyanazt álmodtam. Enni és inni sem akartam, ezért mindenki aggódott miattam.
-Legalább egy nagyon keveset egyél! -kérlelt anyu sokadszorra, de én csak megráztam a fejemet. -Kicsim, kérlek! Teljesen le fogsz fogyni ha így folytatod és talán még kórházba is kerülsz, ezt akarod? -ismét megráztam a fejem. Anyu végül felhagyott a nyaggatásommal, az ételt letette az asztalra és kiment a szobámból, de előtte valami olyasmit motyogott, hogy el kéne mennem szórakozni a barátaimmal vagy nyaralni valahova akkor az felvidítana meg minden, de szerintem sehogy sem vidítana fel. Mondjuk ha anyu azzal a tudattal élne, hogy a babáját el fogják venni tőle akkor gondolom ő sem menne el szórakozni vagy nyaralni a barátaival, nem bökdösne dolgokat bottal iszonyúan vidáman és mit tudom én, nem beszélgetne azzal a bácsival akit úgy hívnak, hogy Feri A Hegyről. Halványan elmosolyodtam arra a gondolatomra, ahogy elképzeltem egy beszélgetést Anyu és Feri A Hegyről között.
"-Szia Ivettkém, há' honnan gyütté? Olyan régen láttalak, hogy meg sem tudom számolni hány csillag van az égen!
-Hát Feri bácsi kérem én Budapestről gyüttem, hogy megkérdezzem kendtől hogy van Margit néném?!
-Óóó drága Ivettkém háát az van, hogy Margitka nagyon jól van, mer' most szült a napokban gyereket a szeretőjének, bezony ááám! -mondta Feri bácsi A Hegyről és közben az orrát ráncolta. (What the fuck??xd)
-Jóvan Feri bácsi. Mennem köll, pusziltatom Margit nénémet!"
    Jesszusom...ilyen helyzetben is csak én tudok kitalálni ilyen elmebeteg beszélgetéseket...Hahaha...Na mindegy azt hiszem, hogy beveszek 2-3 nyugtatót és megpróbálok aludni...